Növelje vendáglátó üzlete márkaértékét

Manapság az erős márka szinte elengedhetetlen a vállalkozások hosszútávú sikeres működéséhez. A globális piac rengeteg lehetőséget ad a fogyasztóknak, így a sok versenytárs közül kizárólag csak erős brandel lehet jól kitűnni, és már nem csak a polcokon van így. A vendéglátásba mindig is erős szerepe volt a hírnévnek, mindig voltak olyan helyek, ahol a helyfoglalásért is megkellett is küzdeni, és olyanok is, amelyek az első év után bezártak. Erre viszont mégjobban ráerősített a 21. század, különöskép a közösségi média megjelenése. Az utóbbi évek tapasztalataiból elmondható, hogy ma már nem csak a fiatalabb generáció tagjai szeretik megosztani élményeiket az interneten, hanem a korral felzárkózódó idős emberek is egyre inkább teszik meg ezt.

emblémázott étlaptartó
Tehát fontos, hogy ne csupán kiváló szolgáltatást nyújtsunk vendégeinknek, hanem folyamatosan emlékeztessük őket arra is, hol szerezték a remek élményeket. Ezt meglehet tenni pl. közösségi médián való hivatalos megjelenéssel is, de emellett régimódi manuális eszközök is nyúlhatunk. Ilyen az egységes arculat, logózott eszközök, emblémázott étlaptartó, munkaruhák stb. Ne felejtse el, legközelebbi felszerelés beszerzéskor olyan vendéglátó nagykert keressen, amely rendelkezik olyan különleges szolgáltatásokkal is, mint az étlaptartó készítés logózással vagy munkaruha emblémázása.

Kiváló vendéglátó bútorok, akár kisebb vendéglátó üzleteknek is

Folyamatosan fejlődik a gazdaságunk, amely egyre nagyobb versenyt eredményez a vállalkozások között. A vendéglátóiparban ez különösen igaz, hisz egyaránt találkozhatunk nagy multikkal, és kisebb üzletekkel is nagy mennyiségben. A globális vállalatoknak egyre nagyobb kihívás az, hogy egyre több fogyasztó, vendégjelölt igyekszik egyedi ízeket, élményeket keresni. Pl. a söriparban egyre népszerűbbek a kézműves sörök a nagy gyártókkal szemben. Ettől függetlenül a multik továbbra is sokkal nagyobb eszköztárral rendelkeznek, amelyt gyakran ki is használnak a végletekig. Emiatt, ha szerényebb vendéglátó üzlet tulajdonosa vagyunk, a felszerelésen egyáltalán nem spórolhatunk, hisz kiesnénk a versenyből. Mindenképp egyedi elrendezéssel, és profi vendéglátó bútorok beszerzésében gondolkodjon. Vendéglátó üzlete felszereléséhez a bútorokat elsősorban egy gasztro nagykerben tudja beszerezni, ahol speciális eszközökre is rálelhet széles választékban. Ugyanakkor ne felejtsen el a termékek minőségéről előzetesen meggyőződni, garancia utána érdeklődni. Minden vállalkozásnak fontos a hosszútávú költséghatékonyság, kisvállalkozás esetében pedig méginkább, hisz csak ez garantálhatja az üzlet hosszútávon át való fennmaradását. Ne féljen többet kiadni a minőségibb termékért, hisz a későbbieken biztos, hogy visszatérül.

vendéglátó bútorok

Budapest public transport lines

The transportation system in the hungarian capital is quite good compared to other major cities in Europe. Here we will tell what Budapest public transport lines should you try why you are spending time, pleasure or business, in this great city. The major lines of getting around in the city are the underground metros which give you a rapid way to get from one part of the city to the next. An even larger line of public transportation is 4-6 tram line that goes around the downtown area of the whole city. However beside these efficient lines there are some that are quite unique in the world. For example the 2nd lin of tram rides along the Danube giving you an excellent view of the cities riverside areas, like the Gellért mountain, the Castle, the Parlament and the Margaret island. Within these major means of transportation you can find buses, trams and trollies that connect the city like a spiderweb with a very decent frequency of lines.

budapest public transport

Gasztronagyker webáruház

A vállalkozás megfelelő eszközeinek beszerzését mindig alaposan át kell gondolni. A 21. század adta online lehetőségek révén ez már sokkal egyszerűbb, mint régen volt. Rengeteg mindent meglehet vásárolni az interneten, akár ingyen kiszállítással és garanciával is. Nincs ez másképp a vendéglátásban se, nem kell hirdetéseket bújnunk, vagy folyamatosan kapcsolatokat keresni. Elég a keresőbe beütni, hogy gasztronagyker webáruház, és voilà rengeteg lehetőség kerül a szemünk elé. Legyen szó akár nagykonyhai eszközökről, vagy a legdíszesebb poharakról, egy megfelelő online vendéglátó nagykerben mindből találhatunk a vállalkozásunknak megfelelő felszerelést.

gasztronagyker

Ugyanakkor a sok találat közül lehet, hogy először egy rosszat választunk. Érdemes bizonyos szempontokat felállítani, ami alapján kiválasztjuk, hogy mely gasztronagyker webáruházból rendeljük meg a vendéglátó egységünk csodás új felszerelését. Először is a minőség a legfontosabb, érdemes vélemények után keresni. Emellett gyakran a választék mérete a döntőpont, hisz senki se szeret 10 különböző helyen vásárolni egyszerre. Túl sok időt venne igénybe, az idő pedig pénz, főleg a vendéglátásban. A garancia se elhanyagolhatatlan, még akkor is ha ezáltal kicsit többet kell fizetnünk a termékekért. Silány minőségű, folyamatos javításra szoruló, garancia nélküli termék hamar több pénzbe kerül a cégnek, mint az eredetileg drágább termék. Amennyiben ingyenes kiszállításra is van lehetőség, az már csak hab a tortán.

Kimagasló recepciós megjelenés

A hotelek, szállodák vendégeinek élményét jelentősen befolyásolja az első benyomás a vállalkozásunkról. Egy vendéglátóhelynek kiváló fogadó szobával, teremmel kell rendelkeznie, ami egyből megmutatja a hangulatát a szállásunknak. Ezen kívül garantálnia kell a tisztaság bemutatását, illetve helyet biztosítania ha éppen várakozniuk kell a vendégeknek. A végső benyomást viszont a recepciósunk fogja megtenni a vendégeinkre. Fontos az udvariasság, segítőkészség és a jó probléma megoldó készség. De van még egy lehetőségünk az első benyomás pozitív megváltoztatására. Ez pedig nem más mint a személyzet megfelelő megjelenésének a biztosítása.

recepciós munkaruha

A recepciósok munkaruhája többféle kategóriába eshet. Beszélhetünk a elegáns, hivatalos megjelenésről a nagyobb szállodák esetében. Esetleg business casual lesz a legjobb választás a növekvő középkategóriás vagy wellnes szállodákban. Azonban a recepciós ruha lehet akár tájvidékre jellemző népviselet, vagy éppen csak egy kiemelt kiegészítő, ami a személyzetünk minden tagjánál ugyanúgy néz ki, mint pélául egy mellény, sapka vagy ing. Akármilyen típusú vendéglátó helyet vezessünk fontos emlékeznünk arra, hogy a recepciós munkaruha legyen strapabíró, legyen valamilyen közös nevező – uniformitás a személyzet tagjai között és mindig legyen tartalék a ruhadarabokból.